Na madárdalos jóreggelt...

Csak azért pattantam fel néhány röpke gondolat erejéig mert rájöttem hogy sok embernek ártottam a régebbi időkben és csak annyit kell tudni rólam hogy, ha szar ember is voltam/vagyok talán meg fogok változni végre... Tudom hogy vannak emberek akik mellettem állnak akik ismernek tudják kikről beszélek...nem kezdek felsorolni mert még valaki megsértődik hogy ő lett az utolsó. A lényeg hogy köszönöm mindenkinek azt az apró részecskéjét ami engem idővel egész emberré tesz, hogy látom néha én segíthetek nekik mindig vigaszt nyújtott mert azt hittem én nem szorulok segítségre...de tegnap ahogy ültem ott a parkban és halgattam ahogy susognak a levelek, talán valami elpattanhatott. Emberek jöttek mentek és én csak figyeltem az arcukat ha rámnéztek és azt láttam hogy vagy ijedten kapták el rólam vagy csak fa pofával visszafordultak az útirányba. Senki nem tudott mosolyogni magában ha rámnézett...Ennyire látnák bennem azt a rosszat aki voltam és eddig olyan jól palástoltam magam elött? Vagy csak randa a fejem amire van esély mert mit ne mondjak nem vagyok az űberpasi de azért én nem szoktam belezuhanni a hányásomba reggelente a tükör elött. Én ha tehetem mindenkire mosolygok akire ráköszönök de ez az ismerősök közötti erőltetett mosoly tényleg csak egy kamu amit csak az etikett miatt kapunk? Csak egy álca hogy mindenki lássa hogy rendben vagy? Na ne ba** má meg a ló, hogy 22 évesen kéne ledöbbennem azon hogy emberek kedvelnek-e vagy sem! Nem érdekelt eddig soha nem érdekelt ha üvöltöttek amikor ütöttem nem érdekelt ha sírtak! Most ezen a vékony mezsgyén sétálva halál és élet között elgondolkodom néha megérdemeltem amit kaptam az élettől? Van egy csodálatos családom! Egy anyám aki feltétel nélkül szeret, Egy apám aki talán nem sokat mondta de mindig kimutatt valahogy ha büszke volt rám! Egy nővérem akiért az életemet odadnám mert egy olyan világot épitett fel nekem gyermekként amiért halálomig hálás leszek neki és persze van elbűvölő kedves párom aki nagyon szeret és törődik velem! Ezen a ponton feláltam a padról hatalmas huzattal indultam meg hazafele, hogy elmondhassam neketek micsoda élményben volt részem, hogy elmondhassam anyámnak mannyire jó anya és a páromnak hogy mennyire szeretem! És ekkor megtörtént az az apró csoda amit vártam a padon ücsörögve már egy órája. Szembe jött egy anyuka egy kicsifiúval a hóna alatt a gyerek sírt, de torkaszakadtából! Ahogy ebben a pillanatban feláltam és elidultam a nő visszahőkölt, de az a kissrác akkorát mosolygott fülig érő szájjal, hogy minden rossz gondolat elszökött tőlem minden démonom elmenekült minden átok és rosszakarat elszállt, és ott álltam és viszontláttam az életemet egy gyermek mosolyában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.